A SZENVEDÉS MINT ISTEN NEVELŐ ESZKÖZE
„Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, előkészítő kiképzést kapnak a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabb rendű a szolgálatuk, annál súlyosabb vizsgálaton és próbákon kell átmenniük, és annál szigorúbb fegyelmezésben részesülnek.
Ha Isten megengedi a próbákat, akkor ezzel javunkat szolgáló célja van. Az a tény, hogy Megváltónk próbák elviselésére hívott el bennünket, bizonyítja, hogy valami nagyon értékeset lát bennünk, amit ki akar fejleszteni. Ha nem látna bennünk semmi olyat, ami által nevét megdicsőíthetné, akkor nem szánna időt megfinomításunkra. Mi sem szánunk különös fáradságot a tüskés szeder megnyesésére. Krisztus nem vet kemencéjébe értéktelen köveket. Csak az értékes, nemes ércet próbálja meg.
Gondviselése által az Úr olyan helyzetbe hozza az embereket, amelyben kipróbálhatja erkölcsi erőiket, kinyilváníthatja cselekedeteik indítórugóit, hogy kifejleszthessék magukban a jót és kiküszöbölhessék a rosszat.
Különböző helyzetekbe hozza őket, hogy kinyilvánítsa, mi van a szívükben.”
„Néha sötétség és csüggedés nehezedik lelkünkre és legyőzéssel fenyeget bennünket, azonban ne dobjuk el bizodalmunkat! Nézzünk Jézusra érzéseinkre való tekintet nélkül!”
"A tövisek és tüskék, az akadályok és megpróbáltatások, melyek az emberi létet fáradságossá és gondterhessé teszik, kizárólag javunkat célozzák; Isten üdvtervében a szükséges nevelő eszközök egy részét képezik, hogy általuk a bűn következtében oly mélyre süllyedt, elbukott emberiség újból felemelkedjék. Bár bűnbe süllyedt a világ, de mégsem teljesen a nyomor és gond siralomvölgye.
Magában a természetben is megtalálhatjuk a remény és vigasz hírnökeit.
Még nőnek a virágok a töviseken, és a tüskéket rózsák fedik!”
„Szomorúságaink nem történnek ok nélkül. Istennek minden szenvedéssel célja van és javunkra szolgál. Minden ütés, - amely megsemmisíti egyik bálványunkat, gondviselésének minden beavatkozása amely meggyengíti a földhöz való ragaszkodásunkat és jobban megerősíti Isten iránti szeretetünket, - áldásunkra szolgál. A nyesés fájhat egy darabig, de azután „meghozza az igazságnak békességes gyümölcsét.” Hálával kell fogadnunk mindazt ami felébreszti lelkiismeretünket, felemeli gondolatainkat és megnemesíti életünket, jellemünket.”
Prohászka Ottokár
Kő az úton
Gondolod, kerül életed útjába egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike, hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
s lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette, hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott, utadban minden kő, áldást hozott.
PÉLDA A TERMÉSZETBŐL
„Mint a fészkén fellebbenő sas, fiai felett lebeg. Kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket. Egymaga vezette őt az Úr, idegen isten nem volt Ővele” 5Mózes 32:11-12.
„Tudod, hogyan tanítja meg a sas-mama a fiait repülni? Először is a hegycsúcson készít egy hatalmas fészket. Alul vastag majd egyre vékonyabb ágakat hord össze. Hatalmas fészket képzelj el, ne egy cinkének valót! Kibéleli saját tollával és oda rakja tojásait, 4-5 darabot. Miután kikelnek, nagyon gyorsan fejlődnek, hisz igen jó étvágyuk van, alig győzik a szülők etetni őket. Lassan elérkezik a szárnyra kelés ideje. De kis fiókák olyan nagyon jól érzik magukat a puha meleg fészekben, hogy eszük ágában sincs repülni. Ekkor a sas-mama egy rettenetes dolgot tesz. Fogja egyenként a tollakat, és szélnek ereszti azokat. De a fiókákat ez nem érdekli, repülni nem akarnak. Ekkor a mama tovább megy. A fészekből kezdi kiszórni az ágakat. A fiókák meg csak bámulnak: Mi történt a mamival? Pedig eddig egész rendes volt hozzánk. Közelebb bújnak egymáshoz. A mama meg csak szórja, dobálja kifelé az ágakat. Lassan már csak a külső váz marad. Ekkor az egyik fiókát, amelyik ott gubbaszt a fészek szélén, ’véletlenül’ kilöki. Szegényke zuhan, zuhan lefelé a szikláról. Próbál „kézzel-lábbal” segíteni magán, de már látja a végzetét, a mélységben egy hatalmas sziklát, és tudja, hogy az már ott a vég. Becsukja szemét, és várja a rettenetest. De ekkor történik valami. Sas-mama kecsesen alárepül, és a kis szerencsétlen fióka a szárnyai között landol. Ezután még rosszabb dolog történik. Sas-mama felviszi a hátán, csakhogy sokkal magasabbra, mint ahol a fészek volt, és ott ’leejti’ megint. És az eset újra, meg újra megismétlődik, egészen addig, amíg a kis sas meg nem tanulja, hogy csak akkor tud repülni, ha elengedi magát, ha nem kepesztet, ha kitárja szárnyait, és engedi, hogy ’szárnyra keljen’.
Ilyen a mi Istenünk. Néha tönkreteszi komfort-zónánkat csak azért, mert valami csodás dologra akar megtanítani.Szeretné, ha megéreznénk, mit jelent oltalmat találni szárnyai között. Mit jelent, amikor tollaival véd. Soha nem akarja vesztünket. A legrosszabb dologba is, ami velünk történik, belerejti az Ő szeretetét.”
PÉLDÁK A BIBLIÁBÓL:
- DÁVID:
„Dávid ifjúságában szoros kapcsolatban állt Saullal. A királyi udvarban tartózkodott, ismerte a király háztartását, és ez betekintést engedett neki azokba a gondolatokba, szomorúságokba és bajokba, amelyek a királyság fénye és pompája mögött rejtőztek. Látta, hogy az emberi dicsőség jelentéktelen ahhoz, hogy békét adjon a léleknek. Felszabadultan és örömmel tért vissza a királyi udvarból a juh-akolhoz és nyájhoz.
„Dávid ifjúkori élete, amelyet pásztorként töltött el, az alázatosságra, a türelemre, kitartásra és a nyájról való gyengéd gondoskodásra tanította meg. A természettel való bensőséges kapcsolata a hegyek magányosságában kifejlesztették zenei és költői képességét és gondolatait a Teremtőre irányították.
A pusztában eltöltött életének fegyelmezése, bátorsága, ereje, türelme Istenben való hitét erősítette. Dávid Isten szeretetéről értékes tapasztalatot szerzett és ő gazdagon megajándékozta Szentlelkével is.
Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatástól elvágva erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága, szüntelen veszedelmei, a gyakori menekülések kényszere, a köréje gyülekező emberek jelleme, … szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették azt a képességét, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot.
A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Isten hatalmával juthat trónra, és csak az Ő bölcsessége által kormányozhat helyesen.
Saul ellenségeskedése következtében átélt bajok pedig arra voltak jók, hogy Istentől való függését soha el ne felejtse, hanem teljes szívvel bízzon benne.
Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában érdemelte ki azt a róla szóló jelentést, hogy "... szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot" (2 Sám 8:15).
- JÓB:
„A világ történelmének nagyon korai időszakából kaptuk egy férfi élettörténetét, aki ellen Sátán felvette a harcot. Jóbról, Uz pátriárkájáról így hangzott a szívek Vizsgálójának bizonyságtétele: "... Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő" (Jób 1:8).
Ez ellen a férfi ellen Sátán a következő vádat hozta fel: "Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van? ... De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?" (Jób 1:9-11).
Az Úr így szólt Sátánhoz: "Ímé, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet..." (Jób 1:12).
Sátán így engedélyt nyerve elseperte Jób minden vagyonát; marháit, juhait, szolgáit, szolgálóleányait, fiait, leányait és "... megveré Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig" (Jób 2:7).
Jób poharát még egy másik keserűség is tetézte. Barátai az ő szerencsétlenségében bűnének büntetését látva, meggyötört, megterhelt lelkét még alaptalan vádjaikkal is terhelték.
Látszólag a menny és a föld is elhagyta, de mégis erősen kapaszkodik Istenbe…!”
Türelmes kitartása által igazolta saját jellemét és Annak jellemét is, akinek képviselője volt.
Az Úr pedig jobban megáldá a Jób életének végét, min kezdetét..." (Jób 42:10-12).
„Ne hidd, míg száll sóhajod, hogy Teremtőd nincsen ott.
És ne hidd, ha könnyezel, hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét, hogy bajunk Ő zúzza szét
És míg meg nem enyhülünk, mellénk ül és sír velünk.”
(Blacke)
- JÓZSEF:
„Volt egy fiú - Rákhel idősebb fia, József -, aki egészen más jellemű volt, mint a többiek. Kivételes szépsége mintha lelke és szíve belső szépségének tükre lett volna. A tiszta szívű, szorgalmas és vidám ifjú ébren és állhatatosan vigyázott erkölcsi tisztaságára. Hallgatott atyja tanításaira, és örömmel engedelmeskedett Istennek. Azok a tulajdonságok, amelyekkel később Egyiptomban kitűnt - szelídség, hűség és megbízhatóság -, már ekkor megmutatkoztak mindennapi életében. Mivel anyja már nem élt, még jobban ragaszkodott atyjához, és Jákób szíve-lelke egy volt öregkorában született fiáéval. "Minden fiánál inkább szereti vala Józsefet" (1Móz 37:3).
De még ez a szeretet is baj és fájdalom okozója lett. Nem volt bölcs dolog Jákóbtól, hogy leplezetlenül kivételezett Józseffel. Ezzel többi fiát féltékennyé tette…
Úrrá lett rajtuk a régóta titokban táplált irigység és bosszú…Megkeményítve szívüket a fiú könyörgésével szemben, átadták őt a pogány kereskedőknek.”
„József a kereskedőkkel útban volt Egyiptom felé.
Remegő szívvel gondolt a jövőre. Hogy megváltoztak körülményei! A szeretettel dédelgetett fiúból megvetett, tehetetlen rabszolga lett. Mi lesz a sorsa egyedül, társtalanul abban az idegen országban, ahová megy? József egy ideig teljesen átadta magát a fájdalomnak és rémületnek.
A gondviselő Isten kezében még ez a helyzet is áldására szolgált. Néhány óra alatt megtanulta azt, amire máskülönben évek sem tanították volna meg. Az atyai szeretet, bármilyen erős és gyengéd is volt, ártott neki elfogultságával és engedékenységével. Ez a helytelen kivételezés felingerelte testvéreit, és oly kegyetlen tettre indította őket, amely Józsefet elszakította otthonától. E kivételezés hatásai megmutatkoztak jellemében is. Olyan hibákat alakított ki benne, amelyekből ki kellett gyógyulnia.”
„Önelégült és követelőző lett. A gondos apa gyengédségéhez szokott fiú úgy érezte, képtelen megbirkózni az idegen és rabszolga keserves, elhagyatott életének nehézségeivel.
Azután gondolatai atyja Istene felé fordultak. Gyermekkorában megtanították arra, hogy szeresse és félje Istent.
József hitte, hogy atyái Istene az ő Istene is. Akkor és ott teljesen átadta magát az Úrnak, és azért imádkozott, hogy Izrael Megtartója legyen vele száműzetése földjén.
Remegő szívében megszületett az a szent elhatározás, hogy hű lesz Istenhez - minden körülmények között úgy fog cselekedni, hogy a menny királyának alattvalójává váljon. Teljes szívvel fogja szolgálni az Urat; sorsának próbáival bátran szembenéz, és minden feladatot becsületesen teljesít. Ez a nap fordulópont volt József életében. Ez az iszonyú csapás az elkényeztetett gyermeket férfivá alakította, meggondolt, bátor, magán uralkodni tudó férfivá.”
„József hitét és feddhetetlenségét tűzpróbák mérték meg.
József megszenvedett becsületességéért… nem utasította el a szükséges fegyelmezést…megtanulta az igazságosság, együttérzés és irgalom leckéit, amelyek felkészítették a hatalom bölcs és könyörületes gyakorlására.
Szívében béke élt, mert tiszta volt a lelkiismerete, és ügyét Istenre bízta. Nem tépelődött saját bajain, hanem mások baján próbálva enyhíteni, elfelejtette a saját bánatát.
Minden fény, amelyet másokra sugárzunk, visszasugárzik ránk. Minden kedves és megértő szó, minden tett, ami könnyít a megterhelteken, minden ajándék, amelyet a rászorulóknak adunk, ha helyes indítékból történik, áldásokban gyümölcsözik a jótevő életében.
Mi tette Józsefet képessé arra, hogy ilyen szilárd jellemű, becsületes és bölcs emberré legyen? Gyermekéveiben inkább a kötelesség szavára, mint hajlamaira hallgatott, és az ifjúkori tisztaság, egyszerű bizalom és nemes tulajdonságok a férfikor cselekedeteiben gyümölcsöztek.
Aki a Teremtő akaratával összhangban él, annak jelleme igazzá és nemessé fejlődik. "Az Úrnak félelme: az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás" (Jób 28:28).”
„Csak kevesen ismerik fel, hogy milyen hatással vannak az élet kicsiny dolgai a jellem fejlődésére. Semmi sem jelentéktelen, amivel foglalkozunk. A változó körülmények, amelyekkel napról napra találkozunk, próbára teszik becsületességünket, és nagyobb megbízatásokra tesznek alkalmassá bennünket. A hétköznapi élet ügyeinek intézésében tanúsított elvhűségünkkel hozzászoktatjuk magunkat ahhoz, hogy a kötelességet a kedvteléseink és a kívánságaink fölé helyezzük. Az így fegyelemhez szokott ember nem ingadozik szélben hajladozó nádként a jó és rossz között. Becsületesen teljesíti kötelességét, mert arra nevelte magát, hogy hű és igaz legyen. A legkisebb dolgokban való becsületességgel erőt nyer ahhoz, hogy a nagyobb dolgokban is becsületes legyen. ….a jellem nem örökölhető. Nem vásárolható meg. Az erkölcsi kiválóság és magas szellemi színvonal nem a véletlen eredménye. A legjobb képességek is értéktelenek, ha nem fejlesztjük őket. A nemes jellem kialakítása egy élet munkája, komoly, kitartó erőfeszítés eredménye. Isten alkalmakat ad; a siker azon múlik, hogyan értékesítjük azokat.”
„
Jézus nem akarja, hogy csodálkozz, meglepődj a próbák és nehézségek miatt, amelyeken át kell menned. Ő mindent közölt a nehézségekkel kapcsolatban és megmondta azt is, hogy a reád következő próbák nem kell, hogy lesújtsanak és elcsüggesszenek. Nézz Jézusra, a te Megváltódra! Légy vidám és örvendj! Legnehezebben azokat a próbákat viseljük el, amelyek meghitt barátaink és testvéreink részéről érnek bennünket, azonban még ezeket a próbákat is türelemmel viselhetjük. Jézus már nem pihen József sírjában, mert feltámadt és felment a mennybe, hogy közbenjárjon érettünk. Olyan Megváltónk van, aki úgy szeretett bennünket, hogy meghalt értünk, hogy Őáltala reménységet, erőt és bátorságot nyerjünk és helyet kapjunk Vele az Ő trónján. Ő képes és kész segíteni neked, bármikor imádkozol Hozzá!”
„Megengedi hát, hogy akadályokba ütközzünk, zaklatások és nehézségek érjenek minket, de nem átokként, hanem a legnagyobb áldásként. Minden kísértés, amelynek ellenálltunk, minden bátran elviselt próba új tapasztalattal gazdagít, s elősegíti jellemünk építését. Aki isteni erővel ellenáll a kísértésnek, az az ég és föld előtt Krisztus kegyelme hatékonyságát nyilatkoztatja ki.”
„Ha gyűlölnek, - szeress! Ki átkot mondd rád, - te áldást kérj reá!
Fizess te jóval minden gonoszságért, s meglátod, ez tesz boldoggá!
A tövisek között, lásd meg a virágot, a sebek mellett a gyógyító kezet,
És ha nem érted a szenvedés miért van, hidd el:
ISTEN JÓ ÚTON VEZET!”
„…Kértem erőt…
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet…
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot…
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem, adjon szeretetet…
És Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmeket… És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.”